2010. március 23., kedd

Guggolás program indul...holnap

Ezt a guggolás programot találtam a neten, tudom, van ilyen felülésben és fekvőtámaszban is.
Első feladatunk, hogy bemelegítés után kipróbáljuk mennyi szabályos guggolást tudunk elvégezni egymás után. Ha ez megvan, keressük meg, hogy a táblázat mely oszlopa vonatkozik ránk.
Ha 10 kevesebb ment, akkor az első oszlop, 11 és 20 között teljesítettünk, akkor a második oszlop, ha 20-nál többet akkor a harmadik oszlop. Ha 30-nál is többet sikerült végrehajtanunk, akkor veregessük magunkat vállon, és nézzünk nagyobb kihívás után.

Ezt futónapjaimra kéne ütemezni, talán kiegészítve felüléssel és egyéb éppen eszembe jutó gyakorlatokkal.

Megcsináltam a 30-at, de már 25 körül erősen éreztem a combomat és felgyorsult a szívverésem, tehát akár vállon is veregethetném magam, de asszem csinálom a 3. oszlopot.

3 megjegyzés:

  1. Tegnap ötletet adtál és nekiálltam a felüléses programnak. Hát simán ment a 200 felülés, viszont guggolást még nem próbáltam és a fekvőtámaszost se, azok biztos nehezebbek.

    VálaszTörlés
  2. Egyben megcsináltál 200 felülést?

    VálaszTörlés
  3. Megcsináltam reggel, úgy, hogy egyszer kellet megállni pár másodpercre. Minden reggel meg fogom, ezt találtam most ki, vagy kombinálom más hasgyakorlatokkal.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...