2010. január 29., péntek

Feltámadás

4 nap TP után ma végre rávettem magam. Pedig mára nem is terveztem semmit, mivel tesóméknál voltam + két kisgyerek, az egyik még pindur, de a másik bepótolja, de ma nem is volt annyira nyüstölés.
Már kezdtem érezni, hogy fáj a hátam, azaz inkább csak éreztem, hogy valami nem okés, így rávettem magam a Tempo Torso-ra, jelenleg izzadásos állapotban vagyok és nagyon érzem a hátam, hogy megdolgoztattam. Amire nagyon kell figyelnem - legalább a torna rövid ideje alatt - , hogy jól kiegyenesítsem a hátam, ne görnyedve hajoljak előre, talán ezt érzem, meg kicsit érzem, hogy a hasam is dolgozott. Próbáltam a Box alatt a hasamra koncentrálni. Érdekes egy-egy ilyen apró odafigyeléssel mennyit változik egy-egy gyakorlat.
Arra gondoltam, előkukázom a Norbi könyvet és próbálok odafigyelni. Azt hiszem ez az egyetlen, amit tartani tudnék. Szóba jött még a Testkontroll, de hosszú távon nem tudnám elviselni, hogy nem ehetek rántott húst, nem ehetem körettel a húst...update-nél legalább ebédelni tudok rendesen, habár egypárszor elkezdtem már, de mindig a vacsinál akadtam meg, hogy mit is lehetne enni.

3 megjegyzés:

  1. Hogy megy az Update? Milyen tapasztalataid vannak? :-)

    VálaszTörlés
  2. Hogy megy? Hiszen ma kezdtem el, azaz kellett volna elkezdenem, de nem mélyültem el benne, mit lehet, mit nem! Egyelőre annyi, hogy savanyúval ettem vacsira a husit.

    VálaszTörlés
  3. Jahogyúgy :-) Az tök jó! Hajrá :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...