2011. december 19., hétfő

Advent 4. hete

A negyedik vasárnap angyala 
A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön. 


Advent negyedik hete – Csend és Bölcsesség
Az ember a szellemi világ küszöbéhez érkezik. Már nincs angyali védelmező körülöttünk és a Föld körüli tér is magányossá válik. Lehetőségünk nyílik azonban új szellemi bölcsességek felvételére. Ezt próbálják az ellenerők meggátolni. Az ember belső magányosságot él meg. De ez a magány nem más mint az a kozmikus üresség - univerzális tér, melyet megtölt a Szellem ereje. Ez a Szabadság lehetősége, melyet most megélve fejlődhetünk.
Ha a bölcsesség erejével felemelkedünk a Szellemiség Örök Templomába, ott megláthatjuk, hogy az a magány nem más, mint a Szellem teljessége.
 Ha az ember engedély nélkül lép be a szellemi világba, akkor nem veheti magához az őt megillető tudást, és így félrevezetheti magát.
Az emberrel a szellemvilágba való belépés előtt a „küszöb őrei” itatják ki a "felejtés poharát", és visszajövetelnél az "emlékezés poharát".
"Felejtés pohara" => Az ember felejtse el a földi logikát, hogy az ne torzítsa a szellemvilágban megszerzett bölcsességét.
"Emlékezés pohara" => Az ember a földi világba való visszatérés után is emlékezzen az "égben" kapott bölcsességekre.
 Advent negyedik hetében tehát a legfontosabb a szellemi bölcsesség megszerzése és megtartása. De mindezt igaz szívvel és szeretettel, ne akaratossággal. Legyen kellő alázatunk a szellemi világok bölcsessége előtt, és engedjük magunkba azok erejét.
 Cél:
A sikeresen teljesített előző három próba után, a negyedik héten megnyíló lehetőséggel élni, hogy kapcsolatba kerüljünk a magasabb világokkal. Ez a kapcsolat segíti a Karácsony szent ünnepének igazi szellemi megélését.
Hívjuk be ezen a héten a Bölcsesség Lelkét, és segítségével engedjük magunkba a szellemi világok fénylő erejét.

MAITREYA arkangyalról:
Nevét elsősorban a Buddhista tanokban ismerik, de igazi arkangyali Fényét az Univerzumban nagy tanítóként tisztelik.
Maitreya földi inkarnációját FEHÉR BUDDHA-ként tisztelik.
Maitreya arkangyal a Szellemi bölcsesség Fényének tanítója. (Mivel az emberiség a szellemi tanításokra elsősorban a keleti kultúrákban volt nyitott, ezért az arkangyal a Buddhizmus tanain keresztül adta át a szellemi bölcsességek segítő erejét.)
Segít, hogy felfedezzük magunkban azt a szellemi bölcs erőt, mely saját mestereinkké avat minket. Ez az útmutatás kinyitja előttünk a szellemi világok tudásához vezető ajtót, hogy magunkhoz vehessük isteni Lényünk aspektusait.
Maitreya tiszta fehér fénnyel pompázik, melyben aranyló-sárga csillagok forognak. Ezzel a Fénnyel képes kitisztítani a szellemi tunyaság akadályait az emberi tudatból.

Fohászok az arkangyalhoz:
"Maitreya arkangyal! Kérlek, telíts meg engem a szellemi Világok Bölcsességének erejével, hogy mindazt magamhoz vehessem, mi utamon segít és védelmez engem."
„Bölcsesség arkangyala kérlek, a magány érzését töltsd ki a te Szent Fényeddel és óvj meg minden rosszakarattól és félrevezetéstől."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...