2011. november 30., szerda

30 Days Challenge - 1. nap - Kedvencek

Olyan jó kérdések vannak benne, hogy én is nekivágok, igaz a korábbit is valahol az elején abbahagytam, őszintén szólva el is felejtettem.

2011. november 29., kedd

Adventi nyereményjátékok 2011

Itt gyűjtögetem az adventi nyereményjátékokat, ha valakinek van még ötlete, bátran egészítse ki, a lista még kezdetleges, hiszen most kezdődnek csak.

Nők Lapja Cafe

Müller

Kisalföld

Bécs

Essence

Cosmo

Éva magazin

Kolping Hotel

Adventi nyereményjáték


2011. november 27., vasárnap

Advent első hete

Elkészült a napokban életem első adventi koszorúja. 
Körülnéztem, mit jelent, mire készülünk...
Nézzük az első vasárnapot, meggyújtottam az első gyertyát.



Advent szavunk a latin adventus főnévből ered, jelentése eljövetel, megérkezés. A reményteli várakozás időszaka ez, a keresztény hitvilágban Krisztus eljövetelére, a karácsonyra való felkészülés. Az ünnepi időszakot már az V.-VI. században is megünnepelték, amikor az éjféli harangszó jelezte az advent kezdetét. Eredetileg40 napos időszakot jelentett, a Gergely naptár bevezetése után azonban négy hétre rövidült, s a december 25-ét megelőző vasárnapon veszi kezdetét.
A keleti keresztény népek még ma is Január 6-án ünneplik a karácsonyt.
 A régi időkben advent a böjt és az imák időszaka volt, napjainkban inkább a karácsonyra való felkészülés periódusa. Gyakran készítenek adventi naptárt (főként gyermekek számára), melyben minden nap egy-egy apró meglepetés található.


Adventi hagyományok
A karácsonyt megelőző négyhetes időszakot számtalan hagyomány övezte. Advent idején a leghosszabbak az éjszakák, így nagyszerű alkalom nyílt a varázslásra. Úgy tartották aki András napján párnája alá egy férfi ruhadarabját teszi, álmában meglátja leendő párját. Erdélyben úgy tartották ebben az időszakban a gonosz szellemek alakot öltenek, s a házakba lopózva igyekeznek rontást hozni az ott lakokra, így reggelig minden ajtót és ablakot zárva tartottak.
Az Alföldön egy régi szokás szerint a hajnali mise haragszójára a lányok mézet és cukrot ettek, hogy magukhoz édesgessék a kiválasztott férfit. Salgótarján környékén az a hír járta, advent idején tüzet lehelő emberek járnak az éjszakában, s ellenük az egyetlen védelmet a rózsafüzér jelenti. Az évszázadokkal ezelőtti pogány hitvilágban szintén a gonosz szellemeket igyekeztek elűzni, legtöbbször szent növényeik segítségével.

Az adventi koszorú hagyománya
Az adventi koszorú elkészítésének divatja csupán a XIX. században jött divatba, azonban már a pogány korban is léteztek hasonló ünnepi díszek. Magyalt, fagyöngyöt és örökzöld növényeket használtak az ajtók díszeként. Európában először Heinrich Wichern, egy lelkész tette az ünnep részévé a koszorút. Egy gyertyákkal díszített csillár segítségével jelezte az árvaház gyermekei számára az ünnepig hátralévő időt. Az észak-német területet követően hamarosan Ausztriában is meggyulladtak az első gyertyák. Ma már szerte a világon az ünnep népszerű kellékévé vált az adventi koszorú, s a vasárnapi gyertyagyújtás fokozza a várakozás örömét.

Advent első vasárnapja - az első angyal megérkezése
Az első vasárnap alkalmával egy kék köpenybe öltözött angyal száll le az égből, az első vasárnap angyala. Leszáll az égből, hogy közelebb kerüljön az emberekhez, de sokan a nagy rohanás közepette nem veszik észre. Ma először, keresi azokat az embereket akik meghallják hangját.

Az első hét üzenete: Az isteni önmagad felismerése
Advent első hetében azt kell megvizsgálnod, hogy az életedet mennyire éled összhangban önmagaddal. Ez a hét a saját energiáddal való összehangolódásról szól, amikor elsősorban befelé kell fordítanod a figyelmedet. Akkor leszel erős és magabiztos ember, ha tisztában vagy vele ki is vagy valójában és mi az isteni küldetésed, amit egész életed során betöltesz.


Szent Mihály ünnepétől a Karácsonyig (Szentestéig) tartó időszak a belső megpróbáltatások ideje. Ebben az időszakban egyre inkább fogy a Nap világító fénye, és növekednek a sötétség erői.

A 4 utolsó hét azonban különösen jelentős…

Ez az időszak olyan, mit egy év végi vizsga… amit eddig elsajátítottál, megtanultál, arról most a gyakorlatban is számot kell adnod.
Advent alatt különösen nagy erővel igyekeznek az embert megpróbálni. Az embernek ekkor kell megerősítenie erkölcsi-szellemi erőit, és megtapasztalnia saját erejét.

Ha ezeken a próbákon sikeresen átjutunk, bizonyos erkölcsi tulajdonságokat fejleszthetünk ki magunkban.

Advent négy hetében négyféle kísértés éri az embert, és ezekkel szemben négyféle morális képességet kell megerősítenie magában.

Ezekről a próbákról, és azok eredményeiről az emberi energiarendszerbe feljegyzés kerül az adott hét utolsó napján, ami a következő év tanulnivalóit (vagy ismételnivalóit) irányozza elő.

Az angyali világ alsó három szintjének segítői (Archék, Arkangyalok, Angyalok) ezekben a hetekben folyamatosan meggyengítik a kapcsolatot az emberrel, és hazatérnek az angyali dimenziók Fényeibe gyógyulni, töltődni és tanulni.

Az angyali erők azonban itt hagynak nekünk minden egyes héten egy-egy erkölcsi erőt, melyből táplálkozva azt magunkban erénnyé fejleszthetjük, és ez által sikeresen teljesíthetjük a próbákat.

Minden héten az adott próba segítője és erény őrzője, egy szellemi vezető áll mellettünk, hogy utunkat segítse.

Az előadások folyamán, az adott adventi hét előtti vasárnap áttekintjük a következő hét próbáités megszerezhető erényeit. Megismerkedünk a soron következő hét szellemi segítőjével, és gyakorlati meditációban éljük át ezen időszak isteni erőit… hogy felkészülten állhassunk a próbák elé.

Advent első hete – Igazságosság erénye – Mihály arkangyal
Az ellenerők advent első hetében különösen az ember fizikai testét környékezik meg. Az archék, akik az ember fizikai egészségét hivatottak védeni, most elállnak az ember mellől. Az ellenerők ezért ezt a területet próbálják meg. Céljuk a megtévesztés, hogy becsaphassák az ember érzékelését; így megbomlaszthatják az ember és a világ harmonikus viszonyát. Ha a kísértés sikeres, ez az emberekben kétségbeeséshez vezet.
Archék a kor szellemei. Egy-egy koron keresztül vezetik az emberiséget az adott kor feladatainak megfelelően. A nagyobb szervezetekre, csoportokra vigyáznak. Nemzetek, városok, sőt egyes vezetők felett is őrködnek az adott korszakban. Hatással vannak a Föld és az ember fizikai testére.
A Föld archéja Jézus születésekor Uriel volt, majd Gábriel lett. Az emberiséget Gábriel vezette hosszú időn át. Ekkor alakult az ember intellektusa, és ekkor a természettudományokban tett szert az ember jártasságra. Most Michael arkangyal vezeti az emberiséget, azaz a jelenlegi kor szellemi vezetője: Michael arché.
 
Az Arhék nagy angyalok, tömegben élnek, küldetésük az ember megsegítése, óvása.Az emberre intuíció szintjén hatnak.
Az első kísértés elhárítására alkalmas az igazságosság erénye. Az igazságosság mint kozmikus törvény, a karmában jut kifejezésre és csak az ember életében működik. Ezért az első adventi hét szimbóluma az ember.
Az igazságosság segít meglátni mindennek az isteni oldalát és feltárja előttünk az álságot, valamint védi a fizikai testet rezgésével.
Cél:
Meg kell tanulni a szenvedéseket és a csalódásokat nyugalommal és töretlen erővel elviselni.
Hívjuk be ezen a héten az Igazságosság Lelkét, és Mihály segítségével fogadjuk be energiáit.
Mihályról:
Mihály arkangyal minden lélek spirituális sorsának a megoltalmazására hivatott. Olyan intenzitással szeret, amit el sem tudsz képzelni, mialatt türelmesen figyelemmel kísér életről életre, lelked tüzének pislákoló parazsát addig szítva szíved oltárán, míg az istenszeretet és a lelkesültség lángja fel nem lobban, lerombolva korlátaidat, szabaddá téve téged! 
Nagy fejedelem lévén, Mihály uralma kiterjed mindazokra, akiknek országa nem e világból való. Hogy hazavezessen, szent erejével támad rá a benső rosszra, miközben arra szólít fel bennünket, hogy negatív energiánkat pozitívvá alakítva a béke, a szépség, a szeretet medrébe tereljük. Ha spirituális utad jelentősége nőttön-nő, Mihály arkangyal energiája dolgozik benned. A Mihály "tüze" sokkal több képes kifejezésnél. A spirituális jelölt szó szerint hamuvá égeti azokat a maga állította korlátokat, amelyek úgy merülnek fel, mint az élet eseményei által kiváltott indulatgomolyok. Amikor szembenézel az igazsággal, sokszor érzed e tűz hevét, perzselését. Így például a szenvedélyes harag a változás hatékony hajtóerejévé válhat. Fogadd el, érezd, hogy elönt a hő, dühbe gurulsz, megnő az erőd! Amint megnyílik a szíved, a düh úgy alakul át, hogy te rálelhetsz a dolgok szeretetteljes megoldására. 
Mihály addig-addig ügyel lelked fényének növelésére, amíg megszabadulsz karmádtól és más korlátaidtól. Ahányszor sikerül nem kívánt eseményeket pozitívvá alakítanod, elpusztítod hamis avagy szűkös éned egy részét. Mihály azért a napért él, amelyen szabaddá válsz, azonossá Örök Éneddel. Célja mindannyiunk üdvözülése, hogy ismét szerető közösséget alkossunk. Mihály nemcsak spirituális sorsunkat oltalmazza, hanem testünket is. Hívd Mihályt, hogy bajnokod legyen, nehéz helyzetekben bátorságot öntsön beléd és védelmezzen. Végső eltávozásod után Mihály méri le lelked súlyát. A szeretetesszencia, amit összegyűjtöttél, égbe röppen, mivel könnyű, mint a pehely, a súlyosan megrakott ego viszont lehull. Ez az ego visszavon téged újra meg újra az életbe, mígnem képessé válsz elfogadni Mihály átalakító tüzét. Ha újjászületéseddel el kívánod érni a szabadságot, ne várj vele halálod pillanatáig Hívd máris Mihályt, hogy elkalauzoljon oda, ahol szembesülsz Örök Éneddel. 

Fohászok Mihály Arkangyalhoz:

"Mihály Arkangyal óvj meg minden bajtól."

"Mihály Arkangyal adj erőt, hogy szembe nézzek ezzel a
helyzettel."

"Mihály Arkangyal, segíts felfedeznem az igazságot."

"Mihály Arkangyal, segíts, hogy hű lehessek magamhoz. 

" Mihály Arkangyal borítsd rám védő szárnyaidat."

Forrás: 






2011. november 23., szerda

E-bay

A jómúltkor kedvet kaptam és körülnéztem e-bayen az olcsó cuccok között, fülik, csetreszek...most nem is az a lényeg, hogy miket rendeltem, habár ha minden megjön felteszem, hanem a mai csomagom...szívet melengető! <3


2011. november 21., hétfő

Köldökcsakra

Ne haragudjatok, kicsit olvashatatlan a sárga szín, de próbáltam hű maradni a csakrák színeihez, kijelöléssel azonban könnyedén olvasható.



Kissé bonyolult a helyzet soron következő csakránknál, ami a köldöknél található. Nevezik ezt köldökcsakrának de Napfonatnak is, ám sokak szerint ez inkább két különálló csakrát takar, és semmiképpen nem lehet összekeverni a kettőt. Nézzük a köldököt! Neve a Manipura, színe a sárga, eleme a tűz, mantrája a ram, érzékelése a látás. Bolygói a Mars és a Nap, csillagképe a kos-mérleg tengely, szimbóluma a tíz lótuszsziromba foglalt lefelé néző háromszög, benne a hindu napkeresztekkel, aljánál futó kossal.
A köldökcsakrához tartozó testrészek: a derék, a hasüreg, az emésztő szervek (gyomor, belek),  máj, epe, izmok, bőr, vegetatív idegrendszer. Mirigyek közül a hasnyálmirigyet és a mellékveséket rendeljük hozzá, logikusan következik tehát, hogy hormonjai az inzulin és a glukagon. Ha a csakra nem működik megfelelően ezen szervek, mirigyek és hormonok zavara jelezheti az energiahiányt avagy többletet. Túlműködése esetén gyakori rosszullétet érzékelhetünk, emésztési zavarokat, fekélyeket tapasztalhatunk, de megjelenhetnek epebántalmak és a cukorbetegség is. Alulműködés esetén szintén gyakran jelentkezik cukorbetegség, de az epekő is gyakori vendég.
Ismét érdekes mindezt összevetni a csakra által vezérelt lelki, pszichés tényezőkkel. Ezek szerint a köldökcsakra az én érzelmeiért felel, itt vívjuk meg a külső és belső harcainkat, itt lakik a szenvedély. Sokszor úgy magyarázzák, hogy a fel nem dolgozott érzelmek, ezek a meg nem vívott harcok azok, mik ha nem tudjuk kiadni, megélni őket, ha nem tudjuk feldolgozni őket, s ezáltal elfogadni magunkat, akkor idővel ellenünk fordulnak, ezért támadják az emésztést szabályozó szerveinket. Ilyenkor hasi szerveink nem kapnak megfelelő energiát, ez sokszor felületes légzésben is megmutatkozhat.
A gyomorfekély tipikusan a félelmek produkálta betegség, az aggodalmak fel nem dolgozása hívja életre. Hasonló tőről fakad a hasra hízás is, ezzel mintegy betakarja csakráját az ember, védve mindazokat az elnyomott érzelmeket, miket itt raktároz. A cukorbetegség a súlyos érzelmi kontrollt jelezheti, szintén azok elnyomását, azok kifejezésének képtelenségét, ezt egyébként pszichológiai tesztekkel is igazolták már. Általánosságban minden tünet az elfojtásra utal, legyen az a gyomorégés, ahol a keserű érzelmek buknak föl néha vagy a máj és epeproblémák, mik a lefojtott dühtől törhetnek elő, de a csakárhoz tartozik a szem is, hisz érzékelése a látás, s a szem betegségei azt jelzik, az illető nem akar meglátni, észrevenni, tudatosítani valami fontosat az életében, ezért inkább szeme világát oltaná ki.
Mindezek miatt a csakra normális működtetéséhez fontos, hogy önbecsülésünket erősítsük, hogy tisztában legyünk értékeinkkel, elfogadjuk azokat, s kiépítsük magunkban az erőt. A blokkolt köldökcsakra gyakran önbizalomhiányos, erőtlen, feszélyezett, visszahúzódó, könnyen zavarba jövő embert eredményez, ki erős önbizalomhiánnyal küszködik, folyamatos pozitív visszacsatolásra van szüksége, féltékeny, bizalmatlan, gyakran tör rá a depresszió, sokat szorong, számos helyzet félelemmel tölti el, netán pánikrohamok törnek rá, és paranoiás képzelgésekkel is meg kell küzdenie. Ha túlműködése jelenik meg, akkor munkamánia, ítélkezés, tökéletességre való törekvés, droghasználat, szexuális bizonytalanság és az érzelmi élet elfojtása jelentkezik.


Szereljük meg
Ha azonban sikerül egyensúlyba hoznunk, mindezek pozitív fordulatot vesznek, az erőtlenség tetterőbe fordul, az önbizalomhiány egészséges önértékeléssé válik, az egyéniség kibontakozik, egyensúlyi helyzet áll be az értelem és az érzelem között. Vidám, intelligens, kiegyensúlyozott személyiség győzedelmeskedik, aki örömét leli a fizikai aktivitásban, és élvezi a jó ételeket, anélkül, hogy azok ártanának szervezetének vagy hízna tőlük. Mindez gyökércsakránkkal is összefüggésben áll, a táplálkozás is összeköti a kettőt, de a jó és a rossz harca, a külvilággal történő harcok, ott is megjelennek, de a köldökcsakra segít nekünk megtanulni, hogyan használhatjuk akaratunkat, hogy abból ne akaratosság legyen, hanem egy harmonikus egész.
Ha nem csak érzelmeink feldolgozásában, hanem külsőségekben, stimulációkban is segíteni szeretnénk a csakra beindítását, használjuk mantráját, a ram-ot, mit rang-nak ejtünk ki, és a sárgát minden mennyiségben hozzuk az életünkbe. Képzeljük el, vizualizáljuk a napsárgát, a nap fényét, amint ezen csakránkból tör föl. Viseljük ruhákon, kenjük a falakra, aludjunk benne, tegyük függönyünk színévé. Aromaterápiában a bergamot, a levendula, a rozmaring, a citrom és az ánizs a legkönnyebben elérhető illatok, miket bátran párologtathatunk. Fogyasztani a borókát, az ánizst és a levendulát ajánlják, zöldségek és gyümölcsök közül pedig mindent, ami sárga (barack, sütőtök, sárgadinnye, mandarin, narancs...). Jótékonyak a tejtermékek, a joghurt és a sajt is. Hasznos az évenkénti kétszeri méregtelenítés, a relaxáció, az infraszauna, a masszázsok, s cukorbetegeknek különösen ajánlottak a küzdősportok.
Forrás:
http://cotcot.hu/cikk/2008/12/11/mi-ez-koldokcsakra



2011. november 17., csütörtök

Tízmilliószoros Nap a mai

Figyelj magadra, nagyon légy tudatos cselekedeteidben, és irányítsd gondolataiad. Ismételgess pozitív megerősítéseket. Meditálj.




Ez megfelelő alkalom arra, hogy elengedd a régről hurcolt blokkjaidat és megtisztulj.


Jelentősége
A 10 milliószoros napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Ez mind a pozitív, előremutató fejlődést segítő gondolatokra, érzelmekre, a szeretettel teljes szándékokra, az előre vivő akaratra, mind az ennek ellenkezőjét képviselő negatív, visszahúzó, fejlődésed Útját nem segítő gondolatokra, érzelmekre, megnyilvánulásokra, szándékokra és akaratra egyaránt igaz. Minden megnyilvánulásod, tetted következményei tízmilliószorosan hatnak és hatnak vissza rád.
A mindennapokra is igaz, hogy gondolkodásod határozza meg valóságodat. Te tervezed meg Utadat, Te teremted meg körülményeidet, kapcsolataidat, kapcsolataid minőségét. Te választod meg, hogy kivel és mivel kívánsz kapcsolatba kerülni földi léted során. Ahogy minden anyagi létezés egy teremtő gondolat eredményeként jön létre, úgy minden ami a világodat meghatározza a te teremtményed. Alapvetően azok a gondolataid határozzák meg valóságodat, amelyeket nap mint nap elgondolsz. Amennyiben ezek előremutató – a saját értékítéleted szerint – pozitív gondolatok, akkor a valóságod is olyan lesz, amilyet szeretnél. Amennyiben viszont gondolataid minőségét számodra el nem fogadható gondolatok többsége határozza meg, akkor nem érzed jól magad a bőrödben.

A tízmilliószoros napok jelentősége abban áll, hogy amennyiben ezeken a napokon tudsz gondolkodásodon változtatni és olyan gondolatokkal megtölteni elmédet, amelyek céljaid felé vezetnek, megnyugvással és békével töltenek el, akkor nagy lépést tudsz abban az irányban tenni, hogy megszabaduljál nem szeretett gondolataidtól. Amennyiben e gondolatok alapján cselekedni is hajlandó vagy nagy lépést tehetsz arra, hogy megszabadulj el nem fogadható, régi szokásaidtól, érzelmeidtől vagy tetteidtől.


Eredete
A tibeti ("nagy") buddha napokat hívják 10 milliószoros napoknak, sorrendben ez az első holdhónap 15. napja, a negyedik holdhónap 15. napja, a hatodik holdhónap 4. napja és a kilencedik holdhónap 22. napja. A tibetiek évente négy ilyen napot tartanak nyilván.


Javaslatok
Kiemelten fontos, hogy ezeken a napokon arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben! Figyelj magadra és légy tudatos! Ellenőrizd gondolataidat, a benned felmerülő érzelmeket. Az elkerülhetetlenül felmerülő negatív gondolatokat, érzelmeket „csípd el”, majd egyszerűen engedd szabadon és cseréld fel azzal - a számodra pozitív - gondolattal, amellyel teremteni szeretnél vagy érzelemmel, amelyet ki szeretnél nyilvánítani az adott helyzetben. Tudatosan fókuszálj a pozitívumokra.
Teremts olyan körülményeket magadnak, hogy minél több számodra pozitív helyzettel, személlyel, körülménnyel találkozhassál ezeken a napokon. Ünnepelj! Adj hálát minden jóért, ami az életedben már jelen van.
Ne felejtsd! Amire figyelmedet irányítod, azt fogod megteremteni. Senki nem fogja helyetted eldönteni, hogy ez most neked jó vagy nem jó. TE VAGY AZ IRÁNYÍTÓ! Csak Te tudod a gondolkodásodat meghatározni.
Küldj szeretetteljes gondolatokat szeretteidnek, embertársaidnak, a Föld teremtményeinek és magának a Földanyának. Teremts magadnak és „utazó-társaidnak” szeretetet, békét, bőséget és boldogságot. Adakozz! Adj minél többet önmagadból, önzetlenül, tiszta szeretetből.
Minden olyat tegyél meg, amit szeretnél, hogy tízmilliószoros erővel hasson!
Hívd fel mások figyelmét e napok jelentőségére és a napokba rejlő lehetőségekre.

2011. november 16., szerda

Szakrális csakra

A következő csakra a szexcsakra.




A teszt alapján, amikor a túlműködéses kérdéssor volt, egyértelmű volt, hogy nem működik túl, az alulműködéses tesztnél pont egyforma lett a válaszaim száma, tehát talán ezzel alapjában véve nincs gond, de ártani nem fogok magamnak, ha foglalkozok ezzel is.



Színe a narancssárga, eleme a víz, bolygója a Plútó, asztrológiai jegyei a rák és a skorpió. Mantrája a vam, érzékelése az ízlelés. A köldök és a nemi szervek között helyezkedik el, s ezen központunk magában hordozza a barátságosságot, az alapvető érzelmeket, a kreativitást, intuíciót és természetesen a szexualitást is, s itt raktározódnak gyermekkori érzelmeink, esetleges sérelmeink is, s ez a kreatívitás csakrája is.

Szerveinket illetően a nemi csakra felügyelete alatt állnak a vesék, a petefészkek, a petevezeték, a hüvely, a méh, a herék, a hímvessző és a testfolyadékok, belső elválasztású mirigyek közül pedig az ivarmirigyek. A csakra alul vagy túlműködése esetén ezen szervekben jelentkeznek zavarok, ezekhez köthető betegségek vagy panaszok mutatkozhatnak, s a tünetek igen széles skálán mozoghatnak. Mivel ez a csakránk felel folyadékháztartásunkért, tapasztalhatunk vesegyengeséget, allergiát, energiahiányt, de leggyakrabban felfúvódás, hízás, hajhullás, gombás fertőzés - különösen a nemi szerveken - , ciszták, étkezési zavarok, mellbetegség és orgazmusproblémák jelentkezhetnek. Minden tünetnek megvan a maga oka, s ha hozzávesszük, hogy a csakrák nem szemlélhetők pusztán fizikai síkon, s melléjük tesszük az érzelmi, pszichés szálat is, máris érthetővé válik az egész.
A nemi csakra a női princípiumot jelenti, ezért a nőiesség jegyei és tünetei egyértelműen befolyásolhatók általa. Ha problémánk van nőiességünkkel, érzelmi világunkkal, párkapcsolatainkkal, mind külsőnkben - hajhullás, hízás, fogyás - mind belsőnkben - ciszták, mellproblémák - nemi jellegeinket támadjuk. Tegyük hozzá, hogy a nemi hormonok termelődése is ezen csakra uralma alatt áll, s mind a férfi, mind a női nemi hormonok meghatározzák külső jegyeinket, hangulatunkat, viselkedésünket, természetünket.
Talán a legbonyolultabb érzelmi sík tartozik a nemi csakrához, nem csak a szexualitás maga (bár ez a gyökércsakrával együtt működik), hanem a férfi-nő, esetleg férfi-férfi vagy nő-nő viszony megannyi kérdése és buktatója, szenvedése és küzdelme itt jelentkezik. A féltékenység, a hűség, a menni vagy maradni, az elszakadás vagy összeolvadás, a szabadság kötöttség kettősségei és az ezeken való rágódás a szexcsakra szerveiben okoznak először elváltozásokat. Egy nőnek, ha cisztája van, rendszerint magánéleti problémái is vannak, hisz ezt jellemzően be nem gyógyult érzelmi sérülések vagy éppen folyamatban lévő érzelmi változások okozzák.
Az elengedéssel kapcsolatos félelmek - szakításra, továbblépésre való képtelenség - a hólyagok területén bosszulják meg magukat, s mindkét alsó csakra karbantartását igénylik. Ha valakinek a gyermekvállalással kapcsolatosan vannak félelmei, aggodalmai, természetszerűleg a méhében produkálhat tüneteket. Férfiak és nők esetében a szexualitással való problémák az orgazmuszavarokban, impotenciában vagy hüvelyproblémákban, s elhízásban, különösen altesti területen mutatkozhatnak meg.
Ha ezen csakra energiái kiegyensúlyozottak, a személy barátságos, odafigyel másokra, humoros, törődő, jók a megérzései, melegséget sugároz magából. A területen jelentkező energiahiány félénk, visszahúzódó, túlérzékeny, szexuális aktivitásban szélsőséges, frigid vagy impotens, negatív és bűntudatos embert eredményez. A túláradó energiák ezzel szemben lobbanékony, támadó, túlontúl ambiciózus, illúziókat kergető, manipuláló, másokat szexuális tárgynak tekintő jellemet rajzol meg.

 

Kezeljük!

Természetesen a legegyszerűbb az lenne, ha rendet tennénk magánéletünkben és gyermekkorunkban, ha elengednénk, amit el kell, ha nem féltékenykednénk, de ezt nagyon könnyű mondani. Fordítsuk meg a dolgot, és kezdjünk el dolgozni a csakránkkal, szagoljuk illatait, hordjuk színét, hallgassuk mantráit és együk ételeit! A meditációt megtanulni igen nehéz, nem is lehet egy cikk keretében elsajátítani, de már azzal sokat tehetünk, ha stimuláljuk nemi csakránkat, hogy szükségletei szerint leadja vagy felvegye a szükséges energiamennyiséget.


Színe a narancssárga, így hordjunk narancssárga ruhákat, kiváltképp ezen a területen, tehát fehérneműben, harisnyában, szoknyában, nadrágban ide koncentráljuk a színt. Otthonunkban is körülvehetjük magunkat ezzel a színnel, alhatunk narancs ágyneműben, heverhetünk narancs párnák közt. Ha belegondolunk, hogy minden színnek megvan a maga hullámhossza, azaz a maga rezgése, érthetővé válik, hogy ez miért működik.
Étrendünkben az ovo-lakto vegetáriánusság felé kéne törekednünk, amennyire tudunk. A hústól mindenképpen tartózkodjunk, és fogyasszunk sok édes gyümölcsöt: dinnyét, kókuszt, epret, mangót, narancsot. Hasznos a mandula és minden dióféle, fűszerek közül pedig a fahéj, a vanília, a karob, az édes paprika vagy a szezámmag és a méz. Jótékonyan hatnak a tejtermékek, a gomba, a padlizsán, a hagyma. Fontos megjegyezni, hogy ha valamilyen ételt nem kívánunk, semmiképpen se fogyasszuk, hisz akkor biztosan árt nekünk. (A csakra étrendek szerint, ha előző életünkben magasabb csakra szinten voltunk, az alacsonyabb csakrák ételeit kerülnünk kell, s ezekre többnyire fel is hívja figyelmünket szervezetünk.)



Forrás:
http://cotcot.hu/cikk/2008/11/28/mi-ez-szexcsakra



2011. november 15., kedd

Gyökércsakra

Egy ideje foglalkoztat a csakrák működése, lezártsága...találtam is végre meditációkat a témára, eddig csak írásos anyagokba botlottam.




El is kezdtem ma...






...a gyökércsakrával. A hanganyag első részében kiderül, hogy alul-vagy túlműködik-e a csakrám. Nekem ez a csakrám alulműködik a teszt alapján, a második részben pedig egy meditáció van erre a csakrára irányulva.



Minden csakrához különböző szervek és mirigyek valamint különböző lelki vonatkozások tartoznak, s a csakra alul illetve túlműködése, azaz az itteni energiahiány vagy energiatöbblet ezeken a területeken okozhat különböző szervi problémákat, betegségeket. A gyökércsakra szervei: vastagbél, végbél, nyirokrendszer, csontrendszer, gerinc, fogak, körmök, kiválasztás, vér- és sejtek felépítése, belső elválasztású mirigyek közül pedig a mellékvese tartozik hozzá, hormonjai a kortizon, adrenalin, noradrenalin. A gyökércsakra betegségei az életeenergia nem megfelelő kezelésével állnak összefüggésben, s a hozzá kapcsolható megbetegedések jellemzően a külső és belső stressz hatásaira vezethetők vissza. 
Fizikai betegségek közül az alábbiak megjelenésekor érdemes ezen csakra működésével foglalkozni: vesekő, hideg végtagok, isiász, derékfájás, magas- illetve alacsony vérnyomás, fogproblémák, ínygyulladás, székrekedés vagy hasmenés, vizelési problémák, izomgörcsök, vastagbél problémák, immunrendszer zavarai, herpesz, rák, drogfüggőség, vérszegénység.
Érzelmek, lelki működési zavarok is felléphetnek, ha valamelyik csakránkkal gondok vannak, s mindegyik csakrához egyfajta temperamentum is tartozik, mi a gyökércsakra esetében a flegmatikusság. Ha alul- vagy túlműködésbe lép, többnyire szorongást, depressziót tapasztalunk, s igen gyakori a lustaság is, melynek folyamatos fennállása a csakraműködés folytonos zavarát jelzi. Ha többletenergia halmozódik fel, egoista, uralkodó, szadista jellem rajzolódik ki, ha energiahiány mutatkozik, akkor önbizalomhiány, sikertelenség, mazochizmus, szexuális kedvetlenség, falánkság, félelmek, bizonytalanságérzés, szégyen, a szeretetre való méltatlanság érzése, a félreértettség érzése jelenik meg.

Jó hír, hogy csakráinkat különböző módokon tudjuk stimulálni, s az életenergia működési törvényei szerint a csakrák, ha működésbe lépnek, ha stimuláljuk őket, képesek vagy leadni vagy felvenni az energiát, attól függően, mire van szükségünk. Mivel a gyökércsakra színe a piros, a vörös, a színnel való munka - meditáció(mantája a lam), a vörös szín elképzelése és a csakra helyére irányítása - vagy a szín viselése segít a működés beindításában. A vörös mellett a földszínek is segítenek. (Ha viszolygunk a színtől, semmiképp ne vegyük körbe magunkat vele.) Illóolajai a mandarin, a szegfűszeg és a rozmaring, ezeket párologtatva vagy füstölőből eregetve földelhetjük magunkat, csakrameditáció alatt is segítenek. 

Mivel a csakra egfőbb feladata a földelés, a biztonság megteremtése, így minden olyan tevékenység, ami minket a földhöz köt, segíthet: nyáron mezítláb járni a természetes talajon, lábainkkal erősen a földet taposni, így menetelni, táncolni bár vicces tevékenységnek hangoznak, a csakrának segítenek. Tartózkodjunk minél többet a természetben, de a főzés és takarítás is stimuláló hatásúak. 

A harmadik amit tehetünk, hogy gondolkodásunkon változtatunk, befejezzük az önmarcangolást, nem hibáinkra fókuszálunk és arra, hogy mit rontottunk el, hogyan bántottunk meg másokat. Ismételd magadban a következőket: tudod ki vagy, és legjobb tudásod és tapasztalataid alapján hozod döntéseidet, bízol benne, hogy tested segít és támogat téged, hálás vagy a tapasztalatokért, amik azzá tesznek, ami vagy, és hogy szereted az életet.

a étkezésben is segíteni akarod gyökércsakrád működését, fogyassz sok burgonyát, répát, hagymát, fokhagymát, tehát földben termő dolgokat, ha eszel, egyél húst, ha nem, akkor szóját, tojást, fűszerként pedig használj  erős paprikát, cayenne borsot.

Forrás: 



Ha a betegségeket nézzük...igazából nincs komolyabb problémám, de a fogínyproblémám azóta sem múlt el, a következő lépés már a szájsebészet lesz, az emésztés is problémás - a munkahelyi étkezési nehézségek miatt (bár ezen sajnos nem tudok változtatni), a körmeim is gyengék, a vérnyomásom pedig alacsony...meglátjuk a végeredményt! :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...