2011. november 27., vasárnap

Advent első hete

Elkészült a napokban életem első adventi koszorúja. 
Körülnéztem, mit jelent, mire készülünk...
Nézzük az első vasárnapot, meggyújtottam az első gyertyát.



Advent szavunk a latin adventus főnévből ered, jelentése eljövetel, megérkezés. A reményteli várakozás időszaka ez, a keresztény hitvilágban Krisztus eljövetelére, a karácsonyra való felkészülés. Az ünnepi időszakot már az V.-VI. században is megünnepelték, amikor az éjféli harangszó jelezte az advent kezdetét. Eredetileg40 napos időszakot jelentett, a Gergely naptár bevezetése után azonban négy hétre rövidült, s a december 25-ét megelőző vasárnapon veszi kezdetét.
A keleti keresztény népek még ma is Január 6-án ünneplik a karácsonyt.
 A régi időkben advent a böjt és az imák időszaka volt, napjainkban inkább a karácsonyra való felkészülés periódusa. Gyakran készítenek adventi naptárt (főként gyermekek számára), melyben minden nap egy-egy apró meglepetés található.


Adventi hagyományok
A karácsonyt megelőző négyhetes időszakot számtalan hagyomány övezte. Advent idején a leghosszabbak az éjszakák, így nagyszerű alkalom nyílt a varázslásra. Úgy tartották aki András napján párnája alá egy férfi ruhadarabját teszi, álmában meglátja leendő párját. Erdélyben úgy tartották ebben az időszakban a gonosz szellemek alakot öltenek, s a házakba lopózva igyekeznek rontást hozni az ott lakokra, így reggelig minden ajtót és ablakot zárva tartottak.
Az Alföldön egy régi szokás szerint a hajnali mise haragszójára a lányok mézet és cukrot ettek, hogy magukhoz édesgessék a kiválasztott férfit. Salgótarján környékén az a hír járta, advent idején tüzet lehelő emberek járnak az éjszakában, s ellenük az egyetlen védelmet a rózsafüzér jelenti. Az évszázadokkal ezelőtti pogány hitvilágban szintén a gonosz szellemeket igyekeztek elűzni, legtöbbször szent növényeik segítségével.

Az adventi koszorú hagyománya
Az adventi koszorú elkészítésének divatja csupán a XIX. században jött divatba, azonban már a pogány korban is léteztek hasonló ünnepi díszek. Magyalt, fagyöngyöt és örökzöld növényeket használtak az ajtók díszeként. Európában először Heinrich Wichern, egy lelkész tette az ünnep részévé a koszorút. Egy gyertyákkal díszített csillár segítségével jelezte az árvaház gyermekei számára az ünnepig hátralévő időt. Az észak-német területet követően hamarosan Ausztriában is meggyulladtak az első gyertyák. Ma már szerte a világon az ünnep népszerű kellékévé vált az adventi koszorú, s a vasárnapi gyertyagyújtás fokozza a várakozás örömét.

Advent első vasárnapja - az első angyal megérkezése
Az első vasárnap alkalmával egy kék köpenybe öltözött angyal száll le az égből, az első vasárnap angyala. Leszáll az égből, hogy közelebb kerüljön az emberekhez, de sokan a nagy rohanás közepette nem veszik észre. Ma először, keresi azokat az embereket akik meghallják hangját.

Az első hét üzenete: Az isteni önmagad felismerése
Advent első hetében azt kell megvizsgálnod, hogy az életedet mennyire éled összhangban önmagaddal. Ez a hét a saját energiáddal való összehangolódásról szól, amikor elsősorban befelé kell fordítanod a figyelmedet. Akkor leszel erős és magabiztos ember, ha tisztában vagy vele ki is vagy valójában és mi az isteni küldetésed, amit egész életed során betöltesz.


Szent Mihály ünnepétől a Karácsonyig (Szentestéig) tartó időszak a belső megpróbáltatások ideje. Ebben az időszakban egyre inkább fogy a Nap világító fénye, és növekednek a sötétség erői.

A 4 utolsó hét azonban különösen jelentős…

Ez az időszak olyan, mit egy év végi vizsga… amit eddig elsajátítottál, megtanultál, arról most a gyakorlatban is számot kell adnod.
Advent alatt különösen nagy erővel igyekeznek az embert megpróbálni. Az embernek ekkor kell megerősítenie erkölcsi-szellemi erőit, és megtapasztalnia saját erejét.

Ha ezeken a próbákon sikeresen átjutunk, bizonyos erkölcsi tulajdonságokat fejleszthetünk ki magunkban.

Advent négy hetében négyféle kísértés éri az embert, és ezekkel szemben négyféle morális képességet kell megerősítenie magában.

Ezekről a próbákról, és azok eredményeiről az emberi energiarendszerbe feljegyzés kerül az adott hét utolsó napján, ami a következő év tanulnivalóit (vagy ismételnivalóit) irányozza elő.

Az angyali világ alsó három szintjének segítői (Archék, Arkangyalok, Angyalok) ezekben a hetekben folyamatosan meggyengítik a kapcsolatot az emberrel, és hazatérnek az angyali dimenziók Fényeibe gyógyulni, töltődni és tanulni.

Az angyali erők azonban itt hagynak nekünk minden egyes héten egy-egy erkölcsi erőt, melyből táplálkozva azt magunkban erénnyé fejleszthetjük, és ez által sikeresen teljesíthetjük a próbákat.

Minden héten az adott próba segítője és erény őrzője, egy szellemi vezető áll mellettünk, hogy utunkat segítse.

Az előadások folyamán, az adott adventi hét előtti vasárnap áttekintjük a következő hét próbáités megszerezhető erényeit. Megismerkedünk a soron következő hét szellemi segítőjével, és gyakorlati meditációban éljük át ezen időszak isteni erőit… hogy felkészülten állhassunk a próbák elé.

Advent első hete – Igazságosság erénye – Mihály arkangyal
Az ellenerők advent első hetében különösen az ember fizikai testét környékezik meg. Az archék, akik az ember fizikai egészségét hivatottak védeni, most elállnak az ember mellől. Az ellenerők ezért ezt a területet próbálják meg. Céljuk a megtévesztés, hogy becsaphassák az ember érzékelését; így megbomlaszthatják az ember és a világ harmonikus viszonyát. Ha a kísértés sikeres, ez az emberekben kétségbeeséshez vezet.
Archék a kor szellemei. Egy-egy koron keresztül vezetik az emberiséget az adott kor feladatainak megfelelően. A nagyobb szervezetekre, csoportokra vigyáznak. Nemzetek, városok, sőt egyes vezetők felett is őrködnek az adott korszakban. Hatással vannak a Föld és az ember fizikai testére.
A Föld archéja Jézus születésekor Uriel volt, majd Gábriel lett. Az emberiséget Gábriel vezette hosszú időn át. Ekkor alakult az ember intellektusa, és ekkor a természettudományokban tett szert az ember jártasságra. Most Michael arkangyal vezeti az emberiséget, azaz a jelenlegi kor szellemi vezetője: Michael arché.
 
Az Arhék nagy angyalok, tömegben élnek, küldetésük az ember megsegítése, óvása.Az emberre intuíció szintjén hatnak.
Az első kísértés elhárítására alkalmas az igazságosság erénye. Az igazságosság mint kozmikus törvény, a karmában jut kifejezésre és csak az ember életében működik. Ezért az első adventi hét szimbóluma az ember.
Az igazságosság segít meglátni mindennek az isteni oldalát és feltárja előttünk az álságot, valamint védi a fizikai testet rezgésével.
Cél:
Meg kell tanulni a szenvedéseket és a csalódásokat nyugalommal és töretlen erővel elviselni.
Hívjuk be ezen a héten az Igazságosság Lelkét, és Mihály segítségével fogadjuk be energiáit.
Mihályról:
Mihály arkangyal minden lélek spirituális sorsának a megoltalmazására hivatott. Olyan intenzitással szeret, amit el sem tudsz képzelni, mialatt türelmesen figyelemmel kísér életről életre, lelked tüzének pislákoló parazsát addig szítva szíved oltárán, míg az istenszeretet és a lelkesültség lángja fel nem lobban, lerombolva korlátaidat, szabaddá téve téged! 
Nagy fejedelem lévén, Mihály uralma kiterjed mindazokra, akiknek országa nem e világból való. Hogy hazavezessen, szent erejével támad rá a benső rosszra, miközben arra szólít fel bennünket, hogy negatív energiánkat pozitívvá alakítva a béke, a szépség, a szeretet medrébe tereljük. Ha spirituális utad jelentősége nőttön-nő, Mihály arkangyal energiája dolgozik benned. A Mihály "tüze" sokkal több képes kifejezésnél. A spirituális jelölt szó szerint hamuvá égeti azokat a maga állította korlátokat, amelyek úgy merülnek fel, mint az élet eseményei által kiváltott indulatgomolyok. Amikor szembenézel az igazsággal, sokszor érzed e tűz hevét, perzselését. Így például a szenvedélyes harag a változás hatékony hajtóerejévé válhat. Fogadd el, érezd, hogy elönt a hő, dühbe gurulsz, megnő az erőd! Amint megnyílik a szíved, a düh úgy alakul át, hogy te rálelhetsz a dolgok szeretetteljes megoldására. 
Mihály addig-addig ügyel lelked fényének növelésére, amíg megszabadulsz karmádtól és más korlátaidtól. Ahányszor sikerül nem kívánt eseményeket pozitívvá alakítanod, elpusztítod hamis avagy szűkös éned egy részét. Mihály azért a napért él, amelyen szabaddá válsz, azonossá Örök Éneddel. Célja mindannyiunk üdvözülése, hogy ismét szerető közösséget alkossunk. Mihály nemcsak spirituális sorsunkat oltalmazza, hanem testünket is. Hívd Mihályt, hogy bajnokod legyen, nehéz helyzetekben bátorságot öntsön beléd és védelmezzen. Végső eltávozásod után Mihály méri le lelked súlyát. A szeretetesszencia, amit összegyűjtöttél, égbe röppen, mivel könnyű, mint a pehely, a súlyosan megrakott ego viszont lehull. Ez az ego visszavon téged újra meg újra az életbe, mígnem képessé válsz elfogadni Mihály átalakító tüzét. Ha újjászületéseddel el kívánod érni a szabadságot, ne várj vele halálod pillanatáig Hívd máris Mihályt, hogy elkalauzoljon oda, ahol szembesülsz Örök Éneddel. 

Fohászok Mihály Arkangyalhoz:

"Mihály Arkangyal óvj meg minden bajtól."

"Mihály Arkangyal adj erőt, hogy szembe nézzek ezzel a
helyzettel."

"Mihály Arkangyal, segíts felfedeznem az igazságot."

"Mihály Arkangyal, segíts, hogy hű lehessek magamhoz. 

" Mihály Arkangyal borítsd rám védő szárnyaidat."

Forrás: 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...