2012. május 7., hétfő

Tegnapi nap kimaradt tornában, így ma kettő Rékát iktattam be.


A dvd ugyanaz - Napi 20 perc önmagadért. Mivel guggolás-kitörés kombináció nem igazán kedvez most a vádlimnak, így az sajnos kimaradt, megcsináltam a popsi-csípőt és ráhúztam még egy hasizmot - azt vettem észre, hogy nagyon elgyengült a hasizmom, pedig volt és büszke is voltam rá, hogy nem igazán lehetett egy kemény edzéssel sem kifárasztani, habár nem volt látható, de simán bírtam a hasazást...hát most nem, abból venni főként észre, hogy sokszor nem a hasamat terheltem, hanem a nyakamat, legalább kicsit megmozgattam és eszembe jutott, hogy le kell nyomatni egy BWO-t Teresától, az annyira átmozgatja a hátam, nyakam, hogy utána úgy érzem magam, mintha egy masszázsról jöttem volna...na jó, nem! :)

A lábam már nem fáj..alapesetben, de ha nyomódik (pl leguggolok és a combommal összenyomódik) akkor azért nem kellemes, a lilaság még megvan, de a duzzanat is nagyon sokat javult. Péntekre már futást terveztem, de majd még meglátom, addig még sok nap van.

5 megjegyzés:

  1. nekem is van valami a vádlimmal. egyik nap túl sokat vádliztam, és teljesen begörcsölt. azóta már legalább tudok menni, de edzeni nem edzek rá. :)
    ez a dvd nagyon jó. nekem az összes többi is meg van. imádom őket, mert jól megdolgoztatnak. és ahhoz képest, hogy szinte mindig nyomom, még mindig nem tudom végigcsinálni megállás nélkül a csípő popsi részeket egyiken sem, mert annyira nehéz. viszont a has az megy. arra vagyok én is a legbüszkébb.semmi nem látszik, de érzem, hogy erős, mert már szinte semmi nem fárasztja :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor pihentesd, nekem is görccsel kezdődött, gondoltam rádolgozok...nem jött be!

      Törlés
    2. én nem is mertem már rádolgozni a második nap után. aztán egy éjszakát beborogattam és másnapra kutyabaja lett szerencsére. :D

      Törlés
    3. Ja-ja, csak gondoltam hátha jót teszek vele...de ezek szerint nem.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...